Az éghajlatváltozáshozvaló alkalmazkodástszolgáló vízgazdálkodásMagyarországon Jelen kiadvány az OECD főtitkárának felelősségével jelenik meg. A kiadványban kifejtett vélemények és alkalmazottérvek nem feltétlenül tükrözik a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak hivatalosálláspontját. Ez a kiadvány az Európai Unió pénzügyi támogatásával jött létre. A kiadványban szereplő megállapításoksemmiképpen sem tekinthetők az Európai Unió hivatalos véleményének. A jelen dokumentum, valamint a benne található adatok és térképek nem sértik semmilyen terület státuszát,szuverenitását, a megállapított nemzetközi határokat és semmilyen terület, város vagy térség nevét. A Török Köztársaság megjegyzése A jelen dokumentumban a „Ciprus”-sal kapcsolatos információk a sziget déli részére vonatkoznak. Nem létezik olyanhatóság, amely egyaránt képviselné a török, illetve görög ciprióta személyeket a szigeten. Törökország elismeri azÉszak-Ciprusi Török Köztársaságot. Amíg tartós és méltányos megoldás nem születik az Egyesült NemzetekSzervezetének keretein belül, Törökország fenntartja álláspontját a „ciprusi kérdést” illetően. Az OECD valamennyi európai uniós tagállamának és az Európai Uniónak a megjegyzéseA Ciprusi Köztársaságot Törökország kivételével az ENSZ valamennyi tagállama elismeri. A jelen dokumentumbanszereplő információk a Ciprusi Köztársaság Kormányának tényleges ellenőrzése alatt álló területre vonatkoznak. OECD (2026),Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló vízgazdálkodás Magyarországon, OECD Publishing, Paris,https://doi.org/10.1787/b6cae7ba-hu. ISBN 978-92-64-36505-6 (Nyomtatott kiadvány)ISBN 978-92-64-74762-3 (PDF)ISBN 978-92-64-48586-0 (HTML) Eredeti kiadás az OECD által a következő címmel:OECD (2026),Water Governance for Climate Resilience in Hungary, OECD Studies on Water,OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/1d2657fc-en. A fénykép forrása:Borító © WeiseMaxHelloween/Getty Images Plus. Az OECD-kiadványok helyesbítései az alábbi honlapon érhetők el: https://www.oecd.org/en/publications/support/corrigenda.html.© OECD 2026 Attribution 4.0 International (CC BY 4.0) Ez a kiadvány a Creative Commons Attribution 4.0 International licenc alapján érhető el. A kiadvány felhasználásával Ön elfogadja a licenc feltételeit(https://creativecommons.org/licenses/by/4.0/).Forrásmegjelölés– a kiadványt meg kell jelölni.Fordítások– hivatkozni kell az eredeti dokumentumra, meg kell jelölni az eredetihez képest történt változtatásokat, és hozzá kell fűzni a következő szöveget:Az eredetidokumentum és a fordítás közötti eltérések esetén, csak az eredeti mű szövege tekinthető érvényesnek.Feldolgozás– hivatkozni kell az eredeti dokumentumra, és hozzá kell fűzni a következő szöveget:Ez az OECD eredeti kiadványának feldolgozása. Az ebben a feldolgozásbankifejezett vélemények és érvek nem tekinthetők az OECD vagy tagországai hivatalos álláspontjának.Harmadik felek anyagai– a licenc nem vonatkozik a dokumentumban szereplő harmadik felek anyagaira. Ezen anyagok felhasználásakor, kötelező a harmadik fél engedélyétbeszerezni, és az esetleges jogsértési igényekért a felhasználó felelős.Az OECD logója, vizuális arculata vagy borítóképe nem használható fel az OECD kifejezett engedélye nélkül, és a felhasználás nem sugallhatja, hogy az OECD támogatja a jelendokumentum felhasználását.A jelen licenc alapján felmerülő bármely vitát a Állandó Választottbíróság (PCA) 2012. évi választottbírósági szabályzata szerint választottbírósági eljárás keretében kell rendezni. Aválasztottbírósági eljárás helyszíne Párizs (Franciaország). A választottbírók száma egy. Előszó Az éghajlatváltozás hatásai legegyértelműbben a vízrendszerekben mutatkoznak meg, hiszen a becslésekszerint természeti katasztrófáknak és az éghajlatváltozás hatásainak 90%-a a vízzel kapcsolatos. Nincsolyan ország, amelyet ne érintene az árvizek és aszályok megnövekedett gyakorisága és intenzitása.Magyarország vízkészleteire egyre nagyobb terhelés éri–az árvízveszélynek való fokozódó mértékűkitettségtől az egyre gyakrabban bekövetkező és egyre intenzívebb aszályokig bezárólag. Ez a jelentésarra nézve ad ütemtervet, hogy e kihívások hogyan kezelhetők eredményesebb vízügyi kormányzással. A jelentés része annak a vízügyi kormányzási OECD-programnak, amely az OECD Regionális FejlesztésiPolitikai Bizottságának 2025–2026-os munkaprogramját és költségvetését támasztja alá. A jelentést azOECDdolgozta ki a magyar Energiaügyi Minisztériummal,a Közigazgatásiés TerületfejlesztésiMinisztériummal, valamint a közszféra, magán-és nonprofit ágazatban működő több mint 100 érdekeltféllel folytatott kiterjedt politikai párbeszéd eredményeként. A jelentés a magyarországi vízkészletekállapotátelemzi azéghajlatváltozás,továbbáa gazdasági,társadalmiés környezeti tényezőkkontextusában. Áttekinti a magyarországi víz-és éghajlatpolitika intézményi kereteit, majd ebből kiindulvaazonosítja a kormányzati igazgatás kapcsán megmutatkozó azon kritikus fontoss